A mentalizáció
A mentalizáció egy csak emberek által birtokolt készség, amely arra tesz minket képessé, hogy az emberi viselkedést automatikusan belső, mentális állapotok mentén értelmezzük.Tehát, ha valaki a hűtőbe nyúl, nem csak a viselkedését látjuk, hanem rögtön így értelmezzük: bizonyára éhes (érzés) és ételt keres (szándék) magának.
Külön tudunk választani egy külső és belső világot, értjük, hogy a viselkedés mögött különféle belső állapotok lehetnek, amikhez csak a másiknak van hozzáférése. Lehet valaki hallgatag azért, mert megbántottuk, mert valaki korábban megbántotta vagy mert egyszerűen nincsen mondanivalója; akkor vagyunk mentalizáló állapotban, ha saját magyarázatok helyett őt magát kérdezzük meg belső állapotáról.
Nem csak másokat, önmagunkat is mentalizáljuk, a viselkedés szabályozása nem is hatékony a készség nélkül. A mentalizáció olyan a szociális kompetenciához nélkülözhetetlen képességekhez szükséges, mint az érzelmek cimkézése, kontrollja, a személyes határok kialakulása, a szempontváltás és az asszertív kommunikáció.
Intenzív érzelmi állapotban a mentalizáció felnőtt korban is gyorsan összeomlik, a saját belső állapot eluralkodik a helyzeten, ilyenkor a kontrollunk alacsony, és nehezen tudjuk más szempontját felvenni, magunkat "kívülről szemlélni", másokat „belülről értelmezni” (Allen & Fonagy, 2006).
A készség önismereti és reflektív munkával fejleszthető.
Csoportfoglalkozásainkon mentalizációs fókusszal dolgozunk, kihangosítjuk, érthetővé tesszük saját viselkedésünk mögötti állapotokat és segítjük a résztvevőket, hogy ők is ezt tegyék. Akár szakemberek esetmegbeszélőjéről, akár gyerekcsoportokról van szó, az érzésekkel való munka szükséges és minden más fejlődés alapja. Saját szakembereink és önkénteseink is folyamatosan mentalizáló szupervízión vesznek részt.
